Beep-beep-beep.
Legnagyobb örömömre az ébresztőórám szólt. Kikászálódtam az ágyamból, kimentem
a saját kis fürdőszobámba, beálltam a zuhany alá és megengedtem a forró vizet.
A forró víz alatt végre kitisztult a fejem és eszembe jutott, hogy ma van az
első napom az új suliban. Azt hiszem Sweet Amoris a neve. Viszont nem akarok az
első napomon elkésni, úgyhogy kijöttem a zuhany alól, magam köré csavartam egy
törülközőt és gyorsan kihúztam a szememet fekete szemceruzával. Ma csak ennyi
sminket tettem magamra, mert nem volt kedvem szórakozni mással. Amúgy is csak
ritkán szoktam kicifrázni valamivel. Visszamentem a szobámba, hogy eldöntsem,
mit vegyek fel. Végül fekete szaggatott csőfarmert, sötétkék ujjatlan toppot,
fekete bőrdzsekit és természetesen fekete motoros kesztyűt és csizmát húztam.
Odamentem a tükör elé, gyorsan megfésültem hosszú, sötétvörös hajamat,
felkaptam a válltáskámat és már indultam is. Nem volt messze a suli, gyalog 15
perc, ráadásul mivel zenét hallgattam sokkal gyorsabban odaértem. Beléptem a
hatalmas kapun és az iskolaudvaron találtam magamat. A tekintetemet a földön
tartva megindultam az iskolaépület felé, ám beleütköztem valakibe, amitől
kiesett a fülhallgatóm és én is elestem volna, ha ez a valaki el nem kap a
derekamnál. Felnéztem a titokzatos „falra” és egy dühös szürke szempárral
találtam szembe magamat.
-Figyelhetnél
jobban is. –mondta dühösen. Végignéztem a srácon és bevallom szívdöglesztő a
vörös hajával, morcos ám szép arcával és rockos öltözetével. Csak most láttam
meg a pólóját és elmosolyodtam a felismeréstől.
-Á Winged
Skull. –mondtam mosolyogva és eltávolodtam… volna, ha a srác nem ránt vissza
magához.
-Nocsak, az
új lány nemcsak az öltözködésében rocker. –mondta és egy titokzatos félmosolyt
villantott.
-Szép
felfedezés Sherlock. –mondtam és megpróbáltam nem törődni azzal az érzéssel,
amit ez a félmosoly kiváltott belőlem. –Viszont most elengednél?
-Mit kapok
cserébe? –kérdezte suttogva.
-Nos… Mit
szólsz ahhoz, hogy nem töröllek képen?
-Inkább
mondd meg a nevedet. –nevetett.
-Rose. –sóhajtottam.
–De mi a tiéd vöröske?
-Vöröske? Nicsak
ki beszél. –elkezdte az egyik hajtincsemet csavargatni. –Amúgy Castiel.
Végre
elengedett. Egy lépést hátrébb álltam és látványosan végigmértem őt, ami
láthatóan tetszett neki.
-Hát akkor
ég veled Castiel. –mondtam, megveregettem a vállát és bementem az iskolába.
Bent elém toppant az igazgatónő és megkért, hogy keressek meg valami Natanielt
a beiratkozásommal kapcsolatban. Azt mondta a DÖK-ös teremben találom, ami a
folyosó jobb oldalán van. Hát akkor gyerünk. Beléptem a terembe, ahol egy szőke
hajú, arany szemű fiú éppen egy csomó papír között turkált.
-Öhm
bocsánat. –szólítottam meg halkan. –Natanielt keresem.
-Én vagyok
az. –mondta és felém fordult. –Te bizonyára az új lány vagy… Rose igaz?
-Igen. Csak a
felől érdeklődöm, hogy a beiratkozásom rendben van?
-Természetesen,
úgyhogy üdvözöllek a Sweet Amoris gimiben. Tudod, hogy hol van a tanterem?
-Hát, az
igazat megvallva nem.
-Akkor elkísérlek.
–mondta nevetve. A terem nem volt messze a DÖK-ös irodától, úgyhogy nem volt
nehéz megjegyezni az utat. A teremben Nataniel az első sorban lévő helyére
ment, engem viszont kellemetlen meglepetés fogadott… Ken. Amikor meglátott
felcsillant a szeme és elkezdett felém rohanni, hogy megöleljen. Ám nekem, hála
istennek, jók a reflexeim, úgyhogy sikerült elugranom, így Ken az ajtófélfának
csapódott. Még ez sem lohasztotta le a jókedvét.
-Ken, te mi
a jó istent keresel itt?! –sziszegtem, mert nem akartam még jobban felhívni magamra
a figyelmet.
-Hallottam,
hogy ebbe a gimibe iratkozol és utánad jöttem. Örülsz ugye?
-Hát persze
Ken. –mondtam gúnyosan. –Pont annyira mintha valaki gyomorszájon vágott.
Ezzel
hagytam ott, leültem az egyetlen üres padba az ablak mellé és kibámultam az
ablakon. Becsöngettem és éreztem, hogy valaki leül a mellettem lévő székre. Nem
néztem oda.
-Csak nem
Rose? –szólított meg egy ismerős hang.
-Castiel. –mondtam
és felderültem, hogy végre egy ismerős arcot látok. Arról a kis érzésről, ami a
szívemben jelent meg tudomást sem akartam venni. Bár egyre nőtt. Az óra felében
beszélgettünk és kiderült, hogy egyedül él, mert a szülei folyton utaznak, és
hogy szeret gitározni. Elmondtam neki, hogy én is szeretek gitározni és, hogy
én meg a nővéremmel lakok, mert a szüleink kiskorunkban meghaltak. Az óra másik
fele unalmasan telt, ahogy a másik négy órám is. Amikor az óráknak vége lett
elindultam volna haza, ám Castiel toppant elém.
-Nem akarod,
hogy megmutassam a várost? –kérdezte. Nem értettem miért ilyen kedves, mert egész
nap alig nézett felém miután annyit beszélgettünk az első órán.
-Nem is
tudom… Gondolkoznom kell.
Castiel
hirtelen a falhoz szorított és halkan, búgó hangon súgott a fülembe.
-Ugyan Rose
tudom, hogy el akarsz jönni velem. Ez minden lány álma.
-Túl sokat
képzelsz magadról Cas.
-Igazán?
Akkor most nem arra vágysz, hogy megcsókoljalak?
-Ne is
álmodj vöröske. De ha ennyire akarod, elmegyek veled.
-Nekem mindegy.
Ha akarsz, jössz, ha nem akarsz, nem.
-Akarok. –sóhajtottam.
Nem értettem hirtelen hangulatváltozást. Viszont tényleg el akartam menni vele,
ráadásul reméltem, hogy jobban meg tudom ismerni. Úgyhogy kimentem vele az
iskolakapun és elindultunk a belváros irányába.
Remélem tetszik :D A "randit" jobban ki akarom dolgozni, ezért azt legközelebb hozom ;)
