Castiellel
csendben sétáltunk egymás mellett. Ez nem kínos csend volt, csak az a fajta
„nincs semmi mondanivalóm számodra” csend. Ekkor elértünk egy hangszerbolt elé,
ahová se szó, se beszéd bementem, magam mögött hagyva a bambán bámuló Castielt,
és a gitár mennyországban találtam magam. Odaléptem egy gyönyörű sötétkék és
fekete elektromos gitárhoz, a kezembe vettem és könyörgő kiskutyaszemekkel
bámultam az eladóra, aki csak bólogatott, úgyhogy nekiálltam eljátszani a
kedvenc Zakk Wylde számomat. (megjegyzés: Igen Zakk-et is imádom^^) Annyira
belemerültem a játékba, hogy észre sem vettem az egyre növekvő kis
közönségemet, egészen addig, míg abba nem hagytam a játékot és fel nem néztem. Vagy 10 ember, köztük
Castiel, nézett, és amikor befejeztem elkezdtek tapsolni. Kivéve persze Cast,
viszont még ő is elismerően nézett rám. Éreztem, ahogy az arcomat elönti a
forróság, úgyhogy letettem a gitárt és kimentem a boltból, magam után húzva
röhögő Castielt.
-Hát Rose
úgy látszik, híres sztár leszel. –nevetett. –Ha így lesz, én leszek a testőröd.
-Igazán
sajnálom Castiel, de nekem egy erős testőr kell, hogy megvédjen az őrült
rajongóktól.
-Ó és
szerinted én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy a testőröd legyek? Akkor most
meglátod kislány.
Cas hirtelen
mögém lépett, átkarolt és felemelt a földről.
-Castiel!
Azonnal engedj el te idióta! –kiáltottam, viszont nem hangzott komolyan a
hangomban bujkáló nevetés miatt.
-Vagy
különben?
-Megütlek
Cas, komolyan mondom.
-Na, gyerünk
kislány, próbáld csak meg. –röhögött Castiel. Rendben van, te akartad. Mivel a
kezeim szabadak voltak, bele tudtam bokszolni az oldalába, amitől elejtett
engem és összegörnyedt. Felálltam és egy diadalmas vigyort villantottam Casra.
Ő is elvigyorodott, két oldalról megragadta a csípőmet, magához rántott és olyan
közel hajolt az arcomhoz, hogy csak két centi választotta el tőle az övét.
-Erősebb
vagy kislány, mint gondoltam. –suttogta.
-Muszáj folyton
kislánynak hívnod? –kérdeztem, és valamiért én is suttogtam.
-Még szép.
Ez a név illik rád a legjobban.
-Hát rendben
vöröske.
-De nekem
nem ez az eredeti hajszínem.
-Nem
mondod?! –hát igen nekem a szarkazmus a lételemem. –Basszus és azt hittem ilyen
piros hajjal születtél. Aj Cas most egy világ omlott össze bennem.
-Előbb-utóbb
mindenkinek meg kell tudnia az igazságot. Viszont, hogy kiengeszteljelek,
elviszlek fagyizni.
-Jipii akkor
menjünk.
Mielőtt
Castiel elengedett volna közel hajolt a nyakamhoz és hangosan beszívta a
levegőt. Miután elengedett hangosan beszívta a levegőt. Értetlenül néztem rá,
de ő ezzel mit sem törődve megindult. Megint adta a szokásos formáját. Szinte
már futnom kellett, hogy utol tudjam érni. Megint csak csendben mentünk egymás
mellett, egészen a pici cukrászdáig. Bementünk. Gyönyörű volt az egész hely tele
antik festményekkel és cuccokkal. Odamentünk a pulthoz.
-Milyen
fagyit kérsz? –kérdezte Cas.
-Citrom.
-Rendben
akkor egy gombóc citrom és egy gombóc vanília fagylaltot kérek.
A pultos
férfi kedvesen elmosolyodott s elkezdte a tölcsérekbe rakni a fagyijainkat. Elő
akartam venni a pénztárcámat, hogy odaadjam Castielnek a pénzt, de ő az egyik
kezével lefogta a csuklóm, a másikkal fizetett. Megkaptuk a fagyikat, Cas maga
után húzott egy asztalhoz s leültünk.
-Köszönöm. –mondtam
és belenyaltam a fagyimba. A jobb kezemmel még a pénztárcámat szorongattam és
úgy döntöttem elteszem, de amilyen kétbalkezes vagyok leejtettem a földre.
Lehajoltam, hogy felvegyem, és amikor fölegyenesedtem láttam, hogy a fagyimból
egy jó nagy adag hiányzik.
-Te
beleettél a fagyimba? –kérdeztem nevetve Cast.
-Én tuti
nem. –mondta ártatlanul.
-Akkor miért
fagyis a szád?
-Nekem is
van.
-De hiszen
még bele sem ettél.
Elkezdtünk
egymás fagyijából lopkodni, minek az lett a vége, hogy egymásét ettük meg és
nevetve leestünk a székről. A pultos nem éppen kedvesen nézett ránk, úgyhogy
gyorsan elhúztuk a csíkot.
-Na, szép,
kirúgattál minket a cukiból. –nevetett Cas.
-Még mit
nem. Te kezdted vöröske.
-Gyere
kislány, hazakísérlek.
Castiel
megragadta a kezem és lendületesen elindult. Nem tudtam, hogy azért fogja a kezem,
mert akarja, vagy, hogy tartsam vele a tempót. Mindenesetre elnavigáltam a
házunkhoz. Az ajtóban elengedte a kezem, elmosolyodott és közel hajolt az
arcomhoz.
-Jó éjt. –suttogta
és még közelebb hajolt hozzám. A szája már csak két centire volt az enyémtől. A
szívem hevesebben kezdett dobogni és már azt hittem megcsókol. De ő csak sarkon
fordult és elment.
-Jó éjt. –suttogtam
bele a csendbe. Pár percig az ajtóban álltam és gondolkoztam azon, amit most
éreztem. Nem… Az nem lehet.
Remélem tetszik ^^ Ígérem legalább hetente egy sztorit hozni fogok.
