Egy érdekes délután...

Sziasztok! Sajnálom,hogy ennyit késtem a történettel, de elkezdődött a suli. Viszont itt van az ígért Castiel "randi" :

Castiellel csendben sétáltunk egymás mellett. Ez nem kínos csend volt, csak az a fajta „nincs semmi mondanivalóm számodra” csend. Ekkor elértünk egy hangszerbolt elé, ahová se szó, se beszéd bementem, magam mögött hagyva a bambán bámuló Castielt, és a gitár mennyországban találtam magam. Odaléptem egy gyönyörű sötétkék és fekete elektromos gitárhoz, a kezembe vettem és könyörgő kiskutyaszemekkel bámultam az eladóra, aki csak bólogatott, úgyhogy nekiálltam eljátszani a kedvenc Zakk Wylde számomat. (megjegyzés: Igen Zakk-et is imádom^^) Annyira belemerültem a játékba, hogy észre sem vettem az egyre növekvő kis közönségemet, egészen addig, míg abba nem hagytam a játékot és fel nem néztem. Vagy 10 ember, köztük Castiel, nézett, és amikor befejeztem elkezdtek tapsolni. Kivéve persze Cast, viszont még ő is elismerően nézett rám. Éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság, úgyhogy letettem a gitárt és kimentem a boltból, magam után húzva röhögő Castielt.

-Hát Rose úgy látszik, híres sztár leszel. –nevetett. –Ha így lesz, én leszek a testőröd.

-Igazán sajnálom Castiel, de nekem egy erős testőr kell, hogy megvédjen az őrült rajongóktól.

-Ó és szerinted én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy a testőröd legyek? Akkor most meglátod kislány.

Cas hirtelen mögém lépett, átkarolt és felemelt a földről.

-Castiel! Azonnal engedj el te idióta! –kiáltottam, viszont nem hangzott komolyan a hangomban bujkáló nevetés miatt.

-Vagy különben?

-Megütlek Cas, komolyan mondom.

-Na, gyerünk kislány, próbáld csak meg. –röhögött Castiel. Rendben van, te akartad. Mivel a kezeim szabadak voltak, bele tudtam bokszolni az oldalába, amitől elejtett engem és összegörnyedt. Felálltam és egy diadalmas vigyort villantottam Casra. Ő is elvigyorodott, két oldalról megragadta a csípőmet, magához rántott és olyan közel hajolt az arcomhoz, hogy csak két centi választotta el tőle az övét.

-Erősebb vagy kislány, mint gondoltam. –suttogta.

-Muszáj folyton kislánynak hívnod? –kérdeztem, és valamiért én is suttogtam.

-Még szép. Ez a név illik rád a legjobban.

-Hát rendben vöröske.

-De nekem nem ez az eredeti hajszínem.

-Nem mondod?! –hát igen nekem a szarkazmus a lételemem. –Basszus és azt hittem ilyen piros hajjal születtél. Aj Cas most egy világ omlott össze bennem.

-Előbb-utóbb mindenkinek meg kell tudnia az igazságot. Viszont, hogy kiengeszteljelek, elviszlek fagyizni.

-Jipii akkor menjünk.

Mielőtt Castiel elengedett volna közel hajolt a nyakamhoz és hangosan beszívta a levegőt. Miután elengedett hangosan beszívta a levegőt. Értetlenül néztem rá, de ő ezzel mit sem törődve megindult. Megint adta a szokásos formáját. Szinte már futnom kellett, hogy utol tudjam érni. Megint csak csendben mentünk egymás mellett, egészen a pici cukrászdáig. Bementünk. Gyönyörű volt az egész hely tele antik festményekkel és cuccokkal. Odamentünk a pulthoz.

-Milyen fagyit kérsz? –kérdezte Cas.

-Citrom.

-Rendben akkor egy gombóc citrom és egy gombóc vanília fagylaltot kérek.

A pultos férfi kedvesen elmosolyodott s elkezdte a tölcsérekbe rakni a fagyijainkat. Elő akartam venni a pénztárcámat, hogy odaadjam Castielnek a pénzt, de ő az egyik kezével lefogta a csuklóm, a másikkal fizetett. Megkaptuk a fagyikat, Cas maga után húzott egy asztalhoz s leültünk.

-Köszönöm. –mondtam és belenyaltam a fagyimba. A jobb kezemmel még a pénztárcámat szorongattam és úgy döntöttem elteszem, de amilyen kétbalkezes vagyok leejtettem a földre. Lehajoltam, hogy felvegyem, és amikor fölegyenesedtem láttam, hogy a fagyimból egy jó nagy adag hiányzik.

-Te beleettél a fagyimba? –kérdeztem nevetve Cast.

-Én tuti nem. –mondta ártatlanul.

-Akkor miért fagyis a szád?

-Nekem is van.

-De hiszen még bele sem ettél.

Elkezdtünk egymás fagyijából lopkodni, minek az lett a vége, hogy egymásét ettük meg és nevetve leestünk a székről. A pultos nem éppen kedvesen nézett ránk, úgyhogy gyorsan elhúztuk a csíkot.

-Na, szép, kirúgattál minket a cukiból. –nevetett Cas.

-Még mit nem. Te kezdted vöröske.

-Gyere kislány, hazakísérlek.

Castiel megragadta a kezem és lendületesen elindult. Nem tudtam, hogy azért fogja a kezem, mert akarja, vagy, hogy tartsam vele a tempót. Mindenesetre elnavigáltam a házunkhoz. Az ajtóban elengedte a kezem, elmosolyodott és közel hajolt az arcomhoz.

-Jó éjt. –suttogta és még közelebb hajolt hozzám. A szája már csak két centire volt az enyémtől. A szívem hevesebben kezdett dobogni és már azt hittem megcsókol. De ő csak sarkon fordult és elment.

-Jó éjt. –suttogtam bele a csendbe. Pár percig az ajtóban álltam és gondolkoztam azon, amit most éreztem. Nem… Az nem lehet.

Remélem tetszik ^^ Ígérem legalább hetente egy sztorit hozni fogok.