Naná,hogy ma is bajba kerülök...

Ma lekerült rólam a sín, úgyhogy újra teljes lendülettel tudok írni :D ^^ Itt is van az ígért sztori, és már készülőben van a kövi :D

Reggel nagyjából egy fél órával hamarabb keltem, és a szokásosnál sokkal gyorsabban készülődtem el, hogy teljesen elkészüljek, mire Castiel ideér. Egész éjjel azon agyaltam, hogy vajon miért kísért el a suliba, ha ő nem is akart bemenni. De nem tudtam megfejteni az okát. Reggelikészítés közben is ezen agyaltam, és ennek hála odaégettem a vajas pirítósomat… Ez is Castiel hibája. Kénytelen voltam reggelire szenet enni, és hát nem volt valami nagyon finom. Viszont a pirítósnak csúfolt széndarabról el is felejtkeztem, amikor kopogtattak. Nem akartam, hogy Cas lássa rajtam, hogy milyen izgatott vagyok, ezért teljes nyugodtságot színlelve mentem oda az ajtóhoz, és kissé flegmán nyitottam ki az ajtót.

-Reggelt.-mondta Castiel mosolyogva.

-Neked is vörös.-mosolyogtam vissza.

-Ezt a vörösözést nem fogod abbahagyni, igaz?-kérdezte, bár tudta a választ.

-Természetesen nem.

-Hát rendben kislány.

A szememet forgatva bementem, felkaptam a dzsekimet és a táskámat, bezártam az ajtót és megindultunk a suli felé.

-Amúgy már meg akatam már kérdezni, hogy neked mi van a szüleiddel?-kérdezte Cas.-Csak mert mindig egyedül vagy otthon.

-Ezt én is kérdezhetném tőled, a szüleidet nem zavarja a lógás?

-Nem nagyon szoktak otthon lenni, sokat utaznak, így én intézhetem el az ügyeimet. De nem válaszoltál a kérdésemre.

-Árva vagyok.-sóhajtottam.- A szüleim még kiskoromban meghaltak, és engem a nagybátyám nevel. De nagyon keveset van otthon, mert sok a dolga.

Castiel nem szólt semmit. Nem volt erőssége a sajnálkozás, de ezt nem is sajnáltam. Annyi mindenki mondta már, hogy „Jaj annyira sajnálom”, mintha az ő hibájuk lenne. Örültem, hogy végre valaki nem mondja ezt. Pár perc múlva beértünk a suli kapuján.

-Ma sem jössz órára?-kérdeztem Cast.

-De.De még van egy kis időm. Majd a teremben találkozunk.

Cas céltudatosan elsétált, otthagyva engem az udvaron. Sóhajtottam egyet, majd bementem az iskolába és elindultam a terem felé, ám egy szőke hajzuhatag megállított.

-Te vagy az új lány igaz?-vakkantott a szöszke. Mögötte még két lány, egy barna és egy fekete hajú, állt és ők is engem vizslattak.

-És ha igen?

-Ne is gondolj arra, hogy közted és Castiel között bármi is lesz, különben nagyon megjárod, megértetted?

-Hú hát most… megijesztettél, tényleg. Inkább menj a fegyverhordozóiddal és szapulj valaki mást oké?

-Hogy mered?!-mondta a szöszke felháborodva, és fel akart pofozni, de én gyorsabb voltam és teljes erőből a szekrényeknek löktem, hogy csak úgy nyekkent. A két kis fegyverhordozó kis híján elbőgte magát, és odarohantak szöszkéhez. Én folytattam volna az utamat a terembe, amikor az igazgatónő kiáltott rám hátulról:

-Rose azonnal jöjjön velem.

Egy hangos sóhajjal követtem a boszit az igazgatóiba. Ott megálltam az íróasztallal szemben, a boszi lecsapta magát a székébe, és elkezdett velem üvöltözni:

-Hogy merészeli, hogy ilyen agresszívan viselkedik egy iskolatársával? Ráadásul az első hetén…

-Elnézést kérek, de fel akart pofozni, és én…

-Nem érdekelnek a kifogásai! Ha még egyszer ilyet csinál behívom a nagybátyját, megértette?

-Igenis.

Otthagytam a boszit, hadd fortyogjon magáan, és mentem órára. A tanár nem tette szóvá a késésemet, hiszen mint mindenki, ő is hallott erről a kis közjátékról. Leültem a helyemre, és láttam, hogy Natainel dühösen hátrapillant rám. Majd megbeszélem vele. Viszont Castiel, aki csodák csodájára ott ült mellettem, elismerően oldalba bökött.

-Ez nem volt semmi kislány.-mondta mosolyogva.-Szépen elláttad a kis Amber baját.

-Á tehát ez a neve.-suttogtam, nehogy a tanár meghalljon.-Nem értem mi baja van velem.

-Neki mindenkivel baja van. Ne is törődj vele.

-Ha te mondod…

Az óra marha uncsi volt. Szünetben megkerestem Natanielt aki, természetesen, a DÖK-ös teremben volt.

-Kip-kop.-mondtam és bementem.-Nataniel beszélni szeretnék veled.

-Csak nem a reggeli dologról?-kérdezte és szemmel láthatóan dühös volt.

-Sajnálom Nataniel. Az a kis Amber, vagy hogy is hívják, fel akart pofozni, én meg nem hagytam magam. Ugyan nem vagyok agresszív, de bokszzsák sem.

-Tudod Amber a húgom… Viszont néha tényleg kiállhatatlan egy kicsit…

-„Kicsit” és „néha”?-kérdeztem hitetlenkedve.

-Oké sokszor és nagyon.-mondta Nataniel és végre elnevette magát.

-Na legalább belátod.

-Igen. Kezdődik az óra, gyere elkísérlek.

Együtt elmentünk matekra, ami a szokásosnál is agyzsibbasztóbb volt. A nap hátralevő részében a szöszke azon igyekezett, hogy a szemeivel gyilkoljon meg, de én mindannyiszor csak lenézően mosolyogtam rá. Otthon főztem magamnak egy bögre kakaót, majd leültem a számítógép elé, és Szellemekkel Suttogó maratont tartottam. Este aztán megint kaptam az SMS-t:

„Holnap reggel a szokott időben kislány ;)

Cas”

Remélem tetszett ^^