Jó kis szombat...

 Hali ^^ Itt is van az új rész és (!!! dobpergés !!!) elindult a másik blogom is ^^ http://rimekasotetsegben.blogspot.hu/

Remélem tetszeni fog a történet ^^ jó olvasgatást ^^

 

Iiiiistenem de jót aludtam. Álmos tekintettel néztem rá az órámra, ami azt mutatta, hogy már 10 óra van. Felültem, és láttam, hogy az én kis Lucym nagy, érdeklődő szemekkel néz rám a mellettem lévő helyről.

-Jóreggelt csöppség. –mosolyogtam, és megsimogattam a buksiját, mire a fejét a tenyerembe dörgölte. –Jól aludtál?

-Miiiau. –ennyi volt a válasza.

-Ezt igennek veszem. Ma elmegyek neked bevásárolni, mit szólsz?

-Miiiáu.

-Rendben. –nevettem. Gyorsan megmosakodtam, felöltöztem, a hajamat befontam egy coppfba, és lementem reggelizni. Lucy végig a lábam mellett jött, mint valami kiskutya. Lent a nővérem, Szvetlana, csodálkozva nézett a cicámra.

-Rose, tisztában vagy vele, hogy egy macska jön melletted? –kérdezte.

-Tudom Szveti. Tegnap fogadtam örökbe, a neve Lucy.

-Hát, azért megkérdezhettél volna… -mondta, de ekkor Lucy a lába mellé ült, cuki babacica-hangon elnyávogta magát, és a lábszárának dörgölőzött.

-Jaaaaj Iiiistenem. –mondta Szveti ellágyulva, felkapta a doromboló cicát, és elkezdte simogatni. –Hát ez a legédesebb csöppség, akit valaha is láttam. Ért hozzá, hogyan rabolja el az emberek szívét.

-Az biztos. –mosolyogtam. –Figyi, el kéne mennem, venni neki egy-két dolgot, cicatálat, játékokat, meg ilyeneket. Nincs kedved velem jönni?

-Hát dehogynem. –gügyögte. A szememet forgatva gyorsan megettem a reggelim, Lucyt hosszas búcsúzkodás után bezártuk a szobámba, és kocsival 10 perc alatt kint voltunk az egyik plázánál. És itt jött el a „nővérem beszabadul az állatkereskedésbe” című fejezet. Komolyan, erről filmet lehetne csinálni, ugyanis amint Szvetlana betette a lábát a kisállat-kereskedésbe, felsikkantott, és csillogó szemekkel odarohant a madarakhoz. Én a szememet forgatva elindultam a sorok között, és összeszedtem mindent, amire szükségem volt: két tálat a kajának és a víznek, egy szőrkefét, jutalomfalatkákat, kaját, almot és alomtálcát. Amint minden összegyűlt karon ragadtam a nővéremet, és el akartam menni, de persze ez nehezebb dolog, mint amilyennek én gondoltam. Szveti először elbúcsúzott az összes újonnan szerzett, és elnevezett kis barátjától, ami természetesen fél óráig tartott. Ahhoz képest, hogy 23 éves, úgy viselkedik, mint egy 7 éves. De amikor végre minden mizéria lezajlott, fizettünk és elhagyhattuk a boltot.

-Menjünk be egy butikba! –mondta Szveti csillogó szemekkel. Tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel… Viszont, imádom, hogy ennyire el tud komolytalanodni. Ilyenkor olyan aranyos.

-Hát menj.

-De gyere veleeem. –biggyesztette le az alsó ajkát. Amúgy, néha én is pontosan ilyen vagyok, amikor rám jön az 5 perc.

-Jó, mindjárt megyek, csak veszek magamnak egy üdítőt.

-Rendben, de siess!

Első dolgom az volt, hogy lementem a kocsihoz, és mind a négy szatyrot, amiben Lucy cuccai voltak, beraktam a csomagtartóba. És ahogy megfordultam… hát naná, hogy a személyes hobbim szerint beleütköztem valaki mellkasába! Egy piros póló… egy Wingket Skull logó… Ó ne már…

-Ennyire bejön a pólóm, vagy a mellkasomra buksz? –kérdezte Cas.

-Hát… őszíntén szólva a pólód azért vonzóbb, mint te. –feleltem.

-Rosszul hazudsz. Amúgy mit csinálsz itt? Ma is a kis DÖK elnökkel randevúztál?

-Hogy mi van? Én sosem randiztam Nataniellel, mi csak barátok vagyunk. –igazából nem tudom, miért magyarázkodom neki, egyszerűen csak nem akarom, hogy azt higgye, hogy nekem bármi közöm van hozzá.

-Tegnap nem úgy néztetek ki.

-Mi van? Te követsz engem?

-Mindegy. De akkor mit csinálsz itt?

-De…

-Hagyjuk! Inkább válaszolj.

-A nővéremmel eljöttünk bevásárolni a macskámnak, ő bement a butikba, és mindjárt megyek utána, csak veszek magamnak egy üdítőt.

-Meghívlak.

-De…

-Meghívlak.

Bele kell törődnöm, hogy Cas NAGYON makacs. Úgyhogy nem tehettem mást, követtem, be a plázába, a földszinten lévő büféig. Castiel kért nekem egy Fanta narancsot, magának pedig egy kólát, megköszöntem neki, hogy meghívott, és az üdítőinket kortyolgatva elindultunk affelé a bolt felé, ahol a nővérem volt. Azt hittem, hogy amikor bemegyek egy női ruhaboltba, ahol a nők általában órákat töltenek el, Cas kislányosan sikítva hazarohan, de persze megint tévedtem, ugyanis rezzenéstelen arccal bejött velem. Bent Szveti ugrott elénk.

-Rosalien, segítened kell választani. –mondta, majd Castielre mutatott. –Amúgy ő ki?

-Ő az egyik osztálytársam, Castiel. –mondtam.

-Ó, szóval az „osztálytársad”. –kacsintott Szvetlana sokatmondóan. Persze Cas tudta, hogy mire céloz, és belevigyorgott a kólás üvegébe, mire én szúrósan néztem a testvéremre.

-Igen, jól hallottad. De mit segítsek kiválasztani?

Végigjártuk az egész boltot, vagy fél órát álldogáltunk a próbafülke előtt, és háromszor sétáltunk oda a pénztárhoz, természetesen úgy, hogy mégse az lett kiválasztva, mire találtunk 3 (!!!) olyan ruhadarabot, amit a nővérem méltóztatott megvenni. De amikor vége lett, Cassal megkönnyebbülve sétáltunk le a kocsihoz, Szveti pedig új szerzeményeivel boldogan sétált előttünk. Bepakoltunk a csomagtartóba, ám amikor szálltam volna be a kocsiba, Cas kijelentette, hogy beszélni akar velem, és hazakísér. Nővérem sokat tudóan rám mosolygott, majd beszállt a kocsiba és elhajtott. Elindultunk haza, természetesen, totál csöndben. Tudtam, éreztem, hogy lenne miről beszélgetnünk, egyszerűen csak… nem is tudom, néha jobb csöndben lenni.

Már majdnem a házamnál voltunk, alig két sarok volt hátra, amikor Cas megragadta a karomat, magához rántott, és szorosan átölelt.

-Az enyém vagy. –suttogta. –Hozzám tartozol, és azt akarom, hogy ezt mindenki tudja. Senki nem vehet el tőlem!

És… megcsókolt. Az ajkai hirtelen és erőszakosan csaptak le az enyémre. Megpróbáltam magam eltolni a mellkasától, de a karjai túl szorosan öleltek engem, úgyhogy feladtam a próbálkozást, és inkább átadtam magam a csók élvezetének. Amikor érezte, hogy már nem küzdök, megfogta a csípőmet, és már nem fogott erősen. Átkaroltam a nyakát. Nagyon jó érzés volt érezni az ölelő karjait, a puha és heves csókját, a szívverését… Percekig csókolóztunk, majd finoman eltolt magától, az ujjait összekulcsolta az enyémekkel, és elindult velem a házam felé. Teljesen kába voltam, azt sem tudtam mi történt velem, csak gépiesen sétáltam és éppen feldolgoztam az imént történteket. Amikor az ajtóhoz értünk felé fordultam. Cas finoman az arcomra rakta a két kezét, és puhán, finoman megint megcsókolt. A csókja édes volt, ám most, legnagyobb bánatomra, csak rövid ideig tartott.

-Jó éjszakát. –suttogta egészen közel az arcomhoz.

-Neked is Castiel. –suttogtam én is lehunyt szemmel. Ezután Ő elment.

Egész éjjel nem aludtam semmit, mert a vallomásán gondolkoztam, és újra, meg újra felidéztem magamban a csókjának az ízét és minden pillanatát.

† † †

Eltelt egy hét, majd még egy, de Castielt azóta, az este óta nem láttam. Nem jött suliba, nem írt sms-t, nem hívott. Egyszerűen csak eltűnt, és én minden éjjel azon rágódtam, hogy hol lehet…